Kezdetek

Van egy fontos elvem.. Nem foglalkozom azzal, hogy mit mondanak mások. Kár, hogy ennek az elvnek soha nem sikerült megfelelnem.. EDDIG. Miután betöltöttem a 15-öt megváltoztam. Mint belülről, mint kivülről. Elkezdtem kibontakozni. Rájöttem, hogyan fejezhetném ki magam úgy igazán. Nem szerettek az emberek. Elitéltek. Mert más vagyok. Mert nekem van egyéniségem, és nem olvadok a tömegbe. Nem szerették, hogy olyan nagy a szám, hogy mindenkinek visszaszólok. Bárkinek képes voltam. A tanároknak, a szüleimnek, a legmenőbb fazonokig. Nem érdekelt, hogy mások ezt rossz szemmel nézik. Vagy legalábbis nyilvánosan nem mutattam ki. De amikor egyedül voltam a szobámba a legtöbbször csak bőgtem. Bőgtem, nem tudtam mit tegyek. Én mindig magamat adtam, ami talán nem volt egy előnyös dolog. Új suli, új tanárok, új emberek, új közeg. Minden új. És még én is megváltoztam. Megtanultam kifejezni magam, de a szám megmaradt. Viszont megtanultam, hogy engedjem el a fülem mellett a rosszindulatú kritikát, a beszólásokat és minden rosszindulatú hozzám intézett mondatot, szót, kifejezést. Megváltoztam.. de ezt a nagy külső változást a szüleim elég rossz szemmel nézik. De nem érdekel. Mert ez vagyok én. Az új énem.